Kevés olyan étel van, ami nélkül nem tudnánk élni. A bacon biztosan közéjük tartozik. Egyrészt a fantasztikus íze miatt, másrészt azért, mert nagyon sokféleképpen fel lehet használni, finomabb lesz tőle a pizza, a hamburger vagy a reggelink. Bármennyire is rajongunk érte, le mernénk fogadni, hogy tudunk a húsról néhány olyan információt, statisztikát mutatni, amivel meg tudunk döbbenteni. Következzék néhány érdekesség a baconről.
Több mint háromezer éves finomság
A bacont jóval időszámításunk előtt „találták fel”, már Krisztus előtt 1500-ban vékonyra szeletelték és megsütötték a sertés húsának ezt a részét a kínaiak. Ázsiából a Római Birodalmon keresztül jutott Európába, ahol az angolok és a franciák is hamar megkedvelték, pár száz évvel később pedig az amerikaiak étrendjének szerves része lett. Mondhatjuk, hogy népszerűsége egyre csak nőtt, egészen az 1980-as évekig, amikor a zsíros, koleszterin dús ételeket kifejezetten károsnak tartották, és a trendi diéták legtöbbje teljes mértéken száműzte őket. A bacon népszerűségének mélyrepülésnek az egyik amerikai gyorsétterem-lánc, a Hardee’s vetett véget, amikor megalkotta első baconos hamburgerét, 1992-ben. Akkora közönség kedvenc lett, hogy hamarosan a konkurens cégek is lemásolták a sikerreceptet.
Mikor esszük a legtöbben?
A bacon hetven százalékát a reggelink részeként fogyasztjuk el. A nap első étkezésén kívül a bacont legtöbbször szendvicsekhez, hamburgerekhez társítják, de előételekhez, tésztaételekhez is gyakorta használják. Vagyis a baconnel nehéz mellélőni, minden ételt remekül kiegészít, ahogy a prémium minőségű hústermékeiről híres Gierlinger baconjei is extra ízt visznek a például a pizzákba vagy a húsos ételekhez is.
Hol imádják a legjobban?
Bár a világon mindenütt népszerű a bacon, a legnagyobb rajongói talán az Egyesült Államokban vannak, ezt bizonyítja az a tény is, hogy az egyik húsforgalmazó cég által készített, 2014-es felmérés szerint a megkérdezettek hatvanöt százaléka gondolta úgy, hogy a bacon az amerikaiak nemzeti étele. Ez nem is csoda, hiszen Amerika 50 államában vannak sertésfarmok, a legnagyobbak Illinoisban, Indianaban, Ivoában és Kansasben találhatóak. Ezek a farmok körülbelül 35 ezer embernek nyújtanak főállású munkát. Egy másik kutatás pedig arra mutatott rá, hogy egy átlagos amerikai évente 8,1 kiló bacont eszik meg. Ide illik az az információ is, hogy egy malac súlyának 11%-a bacon.
Sokkal olcsóbb, mint régen volt
És ha már ennyire szeretik a bacont, a pénzt sem sajnálják rá az amerikaiak. 2018-ban 4,9 milliárd dollárt költöttek baconre, egy évvel korábban „csak” 4,7 milliárd dollárt. Bár az összeg óriásinak tűnik, maga a bacon most sokkal olcsóbb ételnek minősül, mint száz évvel ezelőtt volt. 1919-ben egy csomag bacon 53 dollárcentbe került, míg a minimum órabér 25 cent volt. Az inflációval és a mostani amerikai átlagbérrel kalkulálva ez azt jelenti, hogy ma 86%-kal olcsóbban tudják megvenni az amerikaiak a szalonnát, mint egy évszázaddal ezelőtt.
Mivel esszük?
Az már kiderült, hogy regglink részeként fogyasztjuk legtöbben a bacont, hála például annak, hogy az éttermek is előszeretettel tűzik étlapjukra. Amerikában a vendéglők háromnegyedének van legalább egy baconös étele az étlapján. Ha pedig otthon készítenek belőle valamit az Egyesült Államokban, a megkérdezettek 71%-a tojással eszi, 15%-uk pedig mikróban készíti el.
Ahány ország, annyi bacon
A vegánok sem maradnak bacon nélkül, feltalálták ugyanis az étel húsmentes változatát. Ez kókuszból készül, amit úgy fűszereznek (elképzelni sem tudjuk, hogy mivel), hogy baconízű legyen. Az olaszoknak is megvan a saját változatuk a baconre, ami kicsit zsírosabb annál, amit mi ismerünk, és pancettának hívják. Leginkább tésztaételekhez használják, például a carbonárához. Nemcsak sertésből, kacsából is készítenek bacont, ezt a változatot New Jersey-ben eszik leginkább. A kanadai bacon nem hosszúkás, hanem inkább köralakú, és kevésbé erezett, mint a miénk, Texasban pedig még csirkéből is megpróbáltak bacont csinálni.